A nők és a férfiak különböző dolgokban jók, a feministák semmiben

„De tegyük félre a kocsmai humorizálást! A valóságban élő emberek számára – legyenek azok akár nők, akár férfiak, és felejtsük most el a székely bölcsességet – teljesen természetes, hogy több női nővér van, mint feltaláló, hogy a dadusok többsége (talán összessége) is nő, és hogy ritkán látni női útépítőket. Számos olyan szerep van, ahol mindkét nem igen jól meg tudja magát találni, de akad néhány, ami nem éppen egyenlően oszlik el. Ezt semmiféle kényszer nem okozza, hacsak a feministák fantáziaszüleményeit nem tekintjük valódi létezőknek, de ennyi erővel hozhatnánk komoly politikai döntéseket egy LSD-trip során is.

A feministák számára talán elképzelhetetlen, de azon nők, akik nem szorulnak rá pusztán a macskáik szeretetére, döntenek maguktól, és arcpirító módon nőies szerepek, adott esetben az anyaság mellett döntenek (vagy az akadémiai pálya mellett, ha van jól kereső férjük, esetleg örökségük). És bár Damore-tól eltérően felmentésem van a biológia tudományából, de tartok tőle – és ezt a tapasztalat is igazolja – hogy a legtöbb nő bizony erre vágyik. Akad persze, aki nem, de az ember gyanakodni kezd, Christine Lagarde például nem férfi-e inkább, vagyis nem egy 19. századi férfi, aki gyengébb népeket akar kirabolni, gyarmati sorba vetni, miközben mindezt egy konferencián a fény (aka. modern piacgazdág) terjesztésével magyarázza.

Mutatis mutandis, Merkel.

Amit a »mintázatok« mutatnak, azok mindig általánosságok, melyektől léteznek eltérések. De attól még mintázatok maradnak. Az SJW-hadosztály azonban úgy áll hozzá, hogy menjenek a pokolba a szociológusok, meg a statisztikusok az ún. »tényeikkel«, mert ezek a tények érzéseket sértenek – tömegesen persze nem, legfeljebb a feministák érzéseit. De a statisztikáig el sem kell jutni, mert alapvetőbb dolgokat is képesek tagadni, amelyek vagy természetből fakadnak, vagy a kultúrából, de eredményét tekintve teljesen mindegy.

A trükk ugye az, hogy azt állítják, biológiai különbségként állítanak be társadalmi konstrukciók által okozott különbségeket. A vérmesebbje eljut odáig, hogy a nemi szervek is tulajdonképpen ilyenek. De még ha igazuk is lenne, akkor sem látja az egyszeri paraszt a problémát abban, hogy léteznek kulturális, életmódbeli, szerepbeli különbségek. De valószínű, hogy – a feministák legnagyobb bánatára – mind biológiai, mind kulturális vagy „társadalmi” különbségek léteznek, még akkor is, ha a feministákat inkább Brehm könyvében találjuk meg.”